Beindult a nemzeti csúcs nevű kommunikációs térfélcsere gépezet, tehát ma is beveszem a leszarom kapszulát. Nem demagógiából mondom ezt, a miniszterelnöknek ha a megtépázott jóhírét kell valahogyan visszaállítani, semmi sem drága, és csodával határos módon az ellenzék vezére is megértette a nép szavát, miszerint elég már ebből a KÉT főmajomból odafent. Igen, a másik ő. Nem véletlenül adta be a derekát már Brüsszelben sem, mikor kiállt teljes mellszélességgel a kormányfő 3 pontja mellett. Persze csak hogy a Ferenc is jól lakjon, és a szavazótábor is megmaradjon, nem maradhattak el a toplistás szlogenek, hogy hazug miniszterelnök, adócsökkentés, munkahelyeremtés. És most a nemzeti csúcson a jelenléte. Eddig a beteges hazudozó elől inkább kivonultak, mert adócsökkentés és munkahelyteremtés. Most mégis bevonult, mert adócsökkentés és munkahelyteremtés.
Náluk így megy. A babazsúr szervezőinek is megvan a kedvenc szavajárásuk. Rákerestem az index percről percre tudósításában, és a felszólalások megkezdése, azaz 10 után az első fél órában csak 8-szor szerepelt a "reform" szó. Kipróbáltam, én is elismételtem hosszabb-rövidebb időközönként nyolcszor. Ahogy sejtettem, ez átverés. Nem dübörgött kevesebb autó a Nagy Lajos Király útján, ám eltelt értékes tizenöt perc az életemből, anélkül, hogy csináltam volna valamit. Még ennek a posztnak az írását is szüneteltettem, ellenben jobban éreztem késztetést arra, hogy elmenjek wc-re.
Nem tudom, a mai felvonással ki ad kinek ziccert, azt majd holnap megtudjuk. Illetve lesz néhány médium és szakértő, akik még egy hónap múlva is okokat és szavakat keresgélnek a szellemi sivatagban. Én inkább elindulok túrázni egyet Magyarország igazi Nemzeti Csúcsára, a Mátrába.
Frissítés: Közben megtudtam innen, hogy még a tévé is közvetítette. Az m2. Egy pillanatra odakapcsoltam, de kiégett a retinám a szakértőktől. Hogy ezek mindenhol ott vannak! Hát igen, a gyanúm a majomparádéról beigazolódott, erre a politikus + kamera a garancia.